2017. szeptember 8., péntek

Az én politikai utópiám

Néhány napja István Nahalka közzétett egy jegyzetet az ő politikai utópiájáról. Nem lájkoltam és nem osztottam meg, mert egyáltalán nem értek vele egyet, de szeretném ebben a jegyzetben az ő gondolatait is egy megosztással népszerűsíteni, miközben kifejtem, hogy én hogy látom a dolgokat. Az alábbi írás tehát nem Nahalka jegyzetére reagál, de azzzal talán párhuzamba állítható.

Az én politikai utópiám első pontja, hogy el kell engedni a 18-as választásokat. Az már a kutyáké. Ráadásul nemcsak az a baj, hogy szerintem a szavazófülkékben nem lehet legyőzni a Fideszt, hanem azt is gondolom, hogy ha mégis sikerülne, akkor is fennmaradna mindaz, ami idevezetett. Nem azt mondom, hogy a demokratikus ellenzék ugyanaz a kategória, mint a Fidesz (természetesen nem az), hanem azt, hogy pillanatnyi állapotát és tömegtámogatottságát tekintve nem lenne képes többre, mint (legeslegjobb esetben) visszatérni a 2010 előtti helyzethez, amelyből nyilván nem ok nélkül fejlődött ki a NER.

Ezért aztán azt is gondolom, hogy a választási kampány tervezgetése, az arra való készülődés, a miniszerelnök-jelöltek méricskélése implicit módon egy régi, rossz paradigma elfogadását is jelenti azon túl, hogy elsősorban persze annak föl nem ismerése tükröződik benne, hogy a demokrácia – remélhetőleg átmenetileg – elbukott, szabad választások nincsenek, és pillanatnyilag nincs esély arra, hogy azokat ellenzéki pártok nyerjék meg. Ezt szerintem tudják a pártok is, és valószínűleg sokkal fontosabb nekik, hogy néhány képviselővel bent legyenek a parlamentben, mint hogy valódi változást indítsanak el. Ebből viszont szerintem az következik, hogy minden perc, amit egy politikai erő a választási kampányra fordít, időt és energiát vesz el a komoly politikai munkától. Arról nem is beszélve, hogy folyamatos hitelvesztéssel is jár.

Mit értek komoly politikai munkán? Ehhez még előbb arról kell beszélni, hogy hol látom a fő problémát. Röviden (közhelyet fogok mondani, de komolyan kéne venni): a demokratikus politikai kultúra hiányában. Az alapképlet a következő:

NER = politikai fásultság + kormányzati médiamonopólium.

Az a politikai mozgalom fog tudni változtatni a mostani nyomorúságon, amely ennek a két bilincsnek a megtörését állítja stratégiájának a középpontjába. Természetesen lehet, hogy ez nem lehetséges. Ezért mondom, hogy utópiát fogalmazok meg. De végiggondolni talán nem árt.

A fő feladat szerintem egy alternatív nyilvánosság megteremtése, azaz két fontos üzenetet eljuttatni minél szélesebb tömegekhez: 1. a NER nyelvezete, világlátása, ellenségképe, bürokratizmusa nem mi vagyunk, nem ez a norma (hanem ahogy szegény Loránd Ferenc szokta volt mondani: az abnorma), vagyis hogy NEM LESZÜNK TÖRÖKKÉ; 2. azért, hogy mi lesz ebben az országban, mindannyian felelősek vagyunk.

Hogy ezt hogy kell csinálni, én nem tudom. Egy alapelvet tudok most megfogalmazni, amely eléggé szembe megy azzal, amit általában a barátaim vallanak. MINDENT NYÍLTAN ÁT KELL POLITIZÁLNI! Pl. sok olyan szórakoztató tömegrendezvényre van szükség, amely világosan (azt mondanám: brutálisan) politizál. Továbbá minden konkrét érdekvédelmi megnyilvánulásnak arról is kell szólnia, hogy a bajok a NER lényegéből következnek, és annak felszámolása nélkül nem lehet előrelépni. Sok olyan hiteles emberre lenne szükség, akik nem vállalják a kormányzattal való együttműködést.

Kell egy párt. De a párt nem úgy lesz, tizenöt (vagy mittudomén, hány) ember bejegyezteti magát. A hiteles párt a politikai mozgalom terméke.

Legyen hozzá zene is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése