2017. augusztus 31., csütörtök

A demokrácia feltételeiről

Emlékezetem szerint az elmúlt években született demokratikus oktatáspolitikai utópiák egyikében sem szerepel a pedagógusok demokratikus átképzése és folyamatos politikai továbbképzése. Valahogy nincs benne a köztudatban, hogy ha itt netán újra demokrácia lesz, akkor itt mindennek egy új politikai kultúra megteremtéséről kell majd szólni. (Valami, amit senki nem vett komolyan az elmúlt három évtizedben. Sem.)

2017. augusztus 30., szerda

Milyen Magyarország?

A szívem mélyén baloldali vagyok. De nagyon szeretnék egy olyan Magyarországot, amely legalább egy kicsit keresztényebb, nemzetibb, konzervatívabb és polgáribb, mint amelyik most fojtogat.

Kultúraváltás

Munkahelyemen pár éve rákattantunk a "pedagógiai kultúraváltás" fogalmára, és abban hiszünk, hogy ez lehet talán a megújulás útja. Hányatott sorsú és maroknyi csapatunk persze nem sokra jutott ezzel, pláne nem egy olyan oktatáspolitikai környezetben, amely nem is érti az olyan törekvéseket, amelyek rövid távú céljaik szerint (ne firtassuk, hogy ezek mik) nem operacionalizálhatók.

Viszont egyre inkább úgy látom, hogy a politikában is ez van. Hogy a "politikai kultúraváltás" fontosabb, mint a hatalomváltás, ám a politikai osztály gondolkodásától ez is teljesen idegen.

Az iskola maradandó hatásáról

Nem mondhatjuk, hogy semmi sem marad meg bennünk abból, amit az iskolában tanítanak nekünk. Általános iskolai földrajztanárnőm például megtanította, hogy a kínaiak és a japánok abban különböznek, hogy másképp ferde a szemük. A kínaiak szemének a belső csücske áll feljebb
(/ \),
a japánok szemének a külső csücske
(\ /).
Évekig próbáltam memorizálni, hogy adott esetben fel tudjam ismerni. De még azt is mondta (életre nevelés), hogy a japánok nagyon kedvesek, udvariasak szemtől szemben, de aztán simán hátba szúrnak. Úgy tudom egyébként, hogy ez a nő az Iskolatévének is dolgozott.

2017. augusztus 29., kedd

Ha kevés a szakember...

A munkaerőhiányra bevált válasz a fizetésemelés és a munkakörülmények javítása. Csak mondom. (További lehetőségek: az üzlet leépítése, illetve a szakképzett munkaerő szakképzetlennel való helyettesítése.)

2017. augusztus 28., hétfő

Kilencmillió fasiszta

A "kilencmillió fasiszta" Rákosinak tulajdonított hiperbolája ma reneszánszát éli az értelmiség körében. E narratíva szerint a ma regnáló rezsim uralma azért lehetséges, mert ezt akarja "a nép", ennélfogva ezt is érdemli, és hát így nem is lesz ez nagyon másképp. Nekem ez azért nem tetszik, mert az értelmiség felelősségáthárítását érzem benne. A magyar politikai osztály vallott kudarcot, és az sem elsősorban azért, mert fasiszta, hanem mert önzőnek bizonyult. A választókra ujjal mutogatni azonban szerintem azt jelenti, hogy nem értettük meg a politikacsinálás lényegét. Ez -- úgy gondolom -- jelentős mértékben a lakosság politikai iskolázásáról szól. Ami az értelmiség felelőssége, és éppen itt mutatkozik a deficit.

2017. augusztus 27., vasárnap

Neofasizmus

A diktatúrák előbb-utóbb összeomlanak, ha híveik kiábrándulnak belőlük, és meghasonlanak önmagukkal. Így volt ez régen. De mi van, ha eleve droidok a rendszer támaszai, ha a lelkes hívek eleve csak díszletként szolgáltak, és a hatalom kezdettől inkább a fásultságra épült, mint az elkötelezettségre?

Még egyszer a lombikbűn ürügyén

Nem tudok leakadni erről a témáról, bár látszólag kevés szót érdemel. Nekem azonban elsősorban azt mutatja meg hátborzongatóan, hogy mennyire nem áll a helyzet (morális) magaslatán a magyar katolicizmus. A Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia elnöke ezt mondta augusztus 20-án:
Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben...
És most nem arról akarok írni – mert erről már szépen írt például Kiss Noémi –, hogy egy ilyen szószékről világgá harsogott ítélet mit jelent azoknak, akik éppen gyermekért küzdenek, és szeretnének katolikusok lenni, de most éppen ezért bélyegzik őket bűnösnek. Vagy hogy mit jelent azoknak, akik így születtek, vagy akiknek a testvére született így, nem folytatom. Megértem, hogy ez a katolikus egyház hivatalos álláspontja (KEK 2377), és hogy a püspök nem mondott mást, mint ami a katekizmusban benne foglaltatik. Mondhatta volna több irgalommal is, de erről írjanak azok, akik illetékesebbek. Jobban érdekel, hogy – amint azt a Szemlélek blog több helyen (pl. itt és itt) kiemelte – Veres András valójában élesen bírálta a kormányt: a keresztény értékek talaján állva az Orbán-kormány politikájával szemben fogalmazott meg kritikát.

Ellenzéki beállítottságú, ugyanakkor a katolicizmus mellett valamiképpen elkötelezett paliként akár örülhetnék is ennek a bátorságnak. De a keresztény értékek micsoda feladása, a lelkiismeret szavának milyen erejű elfojtása kell ahhoz, hogy egy olyan hatalmat, amely napi szinten szegi meg szinte mind a tíz parancsolatot és tagadja meg Krisztus üzenetét, amely úgyszólván nyíltan és büszkén rabolja szét az országot, fordul el irgalom nélkül a szegényektől, költi a lakosság által megtermelt értékeket hiú szórakozásra, miközben pusztulni hagyja az egészségügyet és az oktatást, azaz a jövőt, amely éppen szétveri a nemzetet azzal, hogy eszelős politikájával kivándorlásra kényszerít százezreket – mégis milyen lélek kell ahhoz, hogy egy ilyen kormányt pont a lombikbébiprogram támogatásáért ítéljen el az állami ünnepen egy keresztény?

2017. augusztus 26., szombat

Bugyipolitika

Mondjuk, összességében nekem tetszik, hogy ennyire közügy lett a bírónők bugyija. Van ebben valami emberi, túlságosan is emberi. Azt azért sajnálom, hogy kék nem lehet. A világoskék bugyi nagyon csinos tud lenni.

Milyen bárokból?

Meghatározhatatlan identitású kormányzat

Hazudnak

Hazudnak éjjel-nappal. "Minden határon túlmegy az, hogy egy nagykövet azt mondja: a magyar kormány tevékenysége és motivációja olyan, mint a terroristák tevékenysége és motivációja" -- mondja az ATV-nek Szijjártó. Valójában a nagykövet az iszlám terroristákat próbálta a magyar példával értelmezni, és nem fordítva. "Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány." Tehát ráadásul nem a tevékenységről és a motivációról beszélt, hanem az ellenségkép kialakításának mechanizmusáról. Amúgy egészen pontosan.

Aprónak látszó csúsztatások, amelyek hazugságjellegét elmulasztjuk leleplezni. Olyan, mint amikor a Lex CEU megalkotását azzal magyarázták, hogy a CEU-nak is be kell tartani a törvényeket. És ez meggyőzően hangzott, noha egészen képtelen érvelés volt.

Operettállam

Lehet, hogy Hollandia egy operettállam, de akkor Magyarország egy fikciós reality show.

A történészekhöz

A 30-as és 40-es éveimet éltem, amikor a hazám végigment azon az úton, amely egy gátlástalan és bunkó bűnszövetkezet diktatúrájához vezetett. Elkúrtuk. Nem kicsit, de nagyon. Ezt már visszacsinálni nem tudjuk, de legalább valaki megírhatná rendesen, hogy mégis hogy történt.

2017. augusztus 20., vasárnap

Az ízléstelenségről

Egyre konzervatívabb leszek. Ez adódhat persze az életkorból is, de főleg ellenhatás arra a csőcselékmentalitásra, amit a hatalom képvisel és terjeszt. Soha ilyen kulturálatlan, ízléstelen, gyökértelen kormányzata nem volt még ennek az elveszett országnak. (És igen, beleszámoltam a kommunistákat is.)

Fura fordítás

A Google Translate részleges elmezavara (videó)

2017. augusztus 19., szombat

Anyám

"Összeszámoltam, 12 kilót vittem haza a csarnokból, de volt az több is. Mondjuk, bevásárlókocsival, de akkor is. Mert tettem el uborkát és paradicsomot, és hát a paradicsommal is van ugye munka, mert passzírozni meg minden, szóval eléggé elfáradtam estére." #anyám89éves

A kétfarkúak és a röhögés hatalma

Bevallom, én sokáig kifejezett ellenszenvvel viseltettem a Kétfarkú Kutya Párttal szemben. "Pusztulunk, veszünk – mi van ezen röhögni való?" – valahogy így gondolkodtam. De most, ahogy elnézem a dolgok állását, ahogy egyre világosabbá válik, hogy a gonosz törpék uralmával hosszú távon együtt kell éni, kezd világossá válni, hogy a legtöbb, amit tehetünk, a belső ellenállás kifejlesztése, aminek leghatékonyabb formája mégiscsak a röhögés. Szóval kezdem Kovács Gergelyt a hazai közélet leghitelesebb (és talán egyben a legtehetségesebb) figurájának látni.

2017. augusztus 18., péntek

Okvetlen

A Karamazov testvérek Makai Imre-féle kitűnő fordításában az "okvetlen" karakterlánc 148-szor fordul elő. Ez szerintem elég sok – pl. ahhoz képest, hogy a "karamazov" karakterláncra ez az érték 202, a "szmergyakov"-ra 392. (Nem, nem vagyok pihent, inkább nagyon megvisel a meleg.)

Trackman

Ismeritek azt az állapotot, amikor menthetetlenül szétcsúszik az ember. Annyira fiatalnak akar látszani például, hogy egy kiló festéket magára ken, és ettől még öregebbnek látszik. Szóval kicsúszik a lába alól a jó ízlés talaja. Na, úgy látom, az egész ország ebbe az állapotba került.


Új jobboldali párt?

Lehet, hogy elsőre jó ötletnek tűnik a jobboldalon tényleg meglevő politikai űrt kitölteni. Csak hát a mai Magyarországon a parlamenti pártok számára csak egy szerepkör elérhető (ideológiától függetlenül): a csicskáé.

Övék

Övék az ország, nekünk rombolják.

2017. augusztus 17., csütörtök

Who

Ezt kaptam egy tesztben: "You're very ambitious, but you worry a lot about the future." Igazabb lett volna így: "You're not ambitious at all, but (at least) you don't worry about the future. :)

Félrehallás

Félrehallás (ezúttal nem az enyém): Szent Gergelyné Főiskola (népfőiskola).

A legrövidebb vers

A legrövidebb vers
Fél van.

2017. augusztus 14., hétfő

Hogy küldjünk képet?

Mért hiszik azt az emberek, hogy a Word doc. az egy boríték, amibe praktikus dolog beletenni a képeket? Sírok. :( Természetesen ki tudom venni őket, mert tanultam egy ügyes praktikát, de hát akkor is, na.

2017. augusztus 12., szombat

Swype

Már többször írtam kedvenc androidos szövegbeviteli eszközömről, a Swype-ról. Felismeri a szavakat, és fantasztikus szótára van, ilyen szavakat ismer pl., hogy "Cselényi" (név), "szövegbeviteli" vagy "rendszergazda". Szóval tényleg imádom. A szótár készítői azonban bizonyos szavakat tabusítottak, láthatóan szándékosan kihagytak a szótárból. Azt már nem is említem, hogy a "hülye" és minden toldalékolt alakja (pl. "hülyéskedik") kimaradt. A "tök" kihagyása viszont már kifejezzen bosszantó, nemrég pedig azt nem tudtam leírni, hogy "dugni". Azt hiszem, a szótárt Móricka állította össze, akinek mindenről "az" jut az eszébe.

Pártok, 18

Meg-megújuló csodálkozással olvasom, hogy az ismerőseim úgy beszélnek a "demokratikus" pártokról és azok vezetőiről, mintha politikai tényezők lennének, akik 18-ban majd csavarnak egyet a dolgokon. Persze őszintén kívánom, hogy igazuk legyen.

Ezt álmodtam

Metrókatasztrófával álmodtam. Betört a víz, elég nagy volt a riadalom, de nem haltunk meg. Valami bonyolult föld alatti rendszerben találtuk magunkat, és rengeteg gyerek volt, akiket meg kellett menteni. Ez abból állt, hogy el kellett vinni őket egyik helyiségből a másikba.

2017. augusztus 11., péntek

Kicsiny forradalom

Félreolvasás: "Forradalom az Ön csuklóján." (Ez volt az eredeti.)

Ismeretlen ismerős

Reggeli gyaloglásaim során a Wekerlén rendszeresen szembe jön velem egy magas, vékony öreg, ősz haját valami baseball-sapkaszerűség szorítja le, egyik kezében szatyor, a másikban kibontott dobozos sör. Ha nem látom, már aggódni kezdek. Akkor is, ha jön ugyan, de nincs nála sör.

2017. augusztus 10., csütörtök

Régen ez is jobb volt

Most tényleg nem tudom már, hogy az a trauma, amit naponta átélek a 3-as metróban, azért van, mert a) rosszabb a helyzet, mint korábban bármikor, b) én vagyok rosszabbul, vagy c) az igényszintem nőtt meg.

Nincs lakcíme

Ma álmodtam egy lányt, talán 18 éves volt, szép, kihívó és szemtelen. Valami táborban vagy hol voltunk, aztán fel kellett vennem mindenkinek az adatait. Tőle is kérdeztem a lakcímét, de azt mondta: nekem nincs lakcímem, én zsidó vagyok. Akkor már komor volt, később sírt is.

2017. augusztus 9., szerda

Balatonvilágos

Hosszú évek után ismét voltam egy kicsit a Balatonon. És azt hiszem, most ébredtem rá életemben először arra, amit amúgy mindenki tud, hogy a Balaton mindenekelőtt gyönyörű. "A víz simán gyürűzött, mint a márvány."

Hazaszeretet, honvédelem

Szeretném mondani, hogy a hazaszeretet és a honvédelem nagyon kevés ponton érintkezik, ezért kvázi szinonimaként való egymás mellé helyezésük súlyosan félrevezető. A haza katonai védelme ugyanis egy modern háborúban kevésbé az érzelmeken, inkább a képzettségen, a fegyelmen és a technológián múlik. A hazaszeretet viszont elsősorban az országos közügyekben való részvétel igényét jelenti, és erre azért békében nyílik inkább lehetőség.

2017. augusztus 7., hétfő

Majd írok erről

Nagyon érdekes, hogy ez a svédmasszázsképzés, amin most részt vettem, a mostani szakmai érdeklődésemhez is kapcsolódik. Készülök egy előadással (talán tanulmány is lesz belőle) a novemberi neveléstudományi konferenciára ezzel a címmel: Kétféle tudás – hányféle tanítás? Biztos, hogy használni fogom példaként szembeállítva azzal a két hospice-képzéssel, amelyeken három éve vettem részt. Látszólag hasonló dolgokról van szó, mégis aligha lehet élesebb különbség. De erről most többet nem írok, trailernek ennyi elég. :)

2017. augusztus 6., vasárnap

Meztelenül nehéz uralkodni

Kimondani, hogy a király meztelen. Ez az ellenállás első számú követelménye. Mivel Andersen meghalt, ettől a király hatalma nem szűnik meg. De minél többen demonstrálják nyíltan, hogy nem hisznek a hivatalos hazugságoknak, nem fogadják el a ki nem mondott játékszabályokat, a kötelező nyelvjátékokat, a hamis tekintélyeket, annál nehezebb kormányozni. Mert a hatalom ott van, ahol hiszik, hogy van -- mondja Varys mester. És nem (csak) a Facebookon kell követni ezt a szabályt, hiszen ott csak azok látnak, akik ugyanígy gondolkodnak, hanem a közvetlen környezetünkben. A főnökünk szája íze szerint beszélni -- ez tök normális, sokszor akár helyénvalónak is mondható magatartás. De amikor tudjuk, hogy az általa használt nyelv nem az övé, hanem a hatalomé, és ő is csak azért használja, hogy megfeleljen, akkor ideje van a röhögésnek. (Természetesen általánosságban beszélek, nem a saját főnökömről. Jézusom!)

Vagy ne adjak ötleteket?

"De kicsit sok az áttétel, a választócédulán nem lesz ott emlékeztetőnek ez az arc [a Sorosé]" -- mondja Pléh Csaba. De biztos ez? Lehet pl. hogy kötelezően fel kell tüntetni az ellenzéki pártok mellett, hogy Soros támogatja őket.

2017. augusztus 5., szombat

Önmeghatározás

presszókratikus bölcselő

Az írói életrajzokról

Különös ellentmondás, hogy irodalomtanításunk hagyományosan életrajzcentrikus, ugyanakkor igazán életrajz jellegű írói életrajzok nem annyira vannak, vagy nem olyan jók. Ahogy laikusként látom, az írói monográfiák -- joggal -- műközpontúak, és kevés az olyan könyv, amely egyén és társadalom, egyén és történelem viszonyáról, alternatívákról és döntésekről szólna. A történettudományban sem tűnik ez népszerű műfajnak nálunk, de ott azért vannak kitűnő munkák. Én nem vagyok elég tájékozott sajnos, de Révész Sándor Aczél-könyve vagy Romsics Bethlen-monográfiája nekem nagyon tetszett. Szóval ha nemcsak politikusokról születnének ilyen művek...

2017. augusztus 2., szerda

Újabb sírvers

Itt nyugszik az Imre,
de csak egyre gondol:
hogy csekkoljon be a
purgatóriumból.

2017. augusztus 1., kedd

Homokszemek a gépezetben?

Azt hiszem, az eszemmel értem, hogy hogy működik a közmédia. Valahogy mégis nehéz elképzelni, hogy a mindent átható uszításáradatba hogy keveredik bele mondjuk Esterházy szövege vagy Balla Zsófia verse. Dolgoznak tehát a fasizálódó kormányzat propagandagépezetében olyan emberek, akik érzékenyek az igaz szóra, és túlteszik magukat a kontextuson.