2016. március 13., vasárnap

Nyilatkozat

Számot vetve a képességeimmel és eddigi tudományos teljesítményemmel, arra a következtetésre jutottam, hogy ma már nem lennék képes megírni egy olyan neveléstudományi doktori (PhD) disszertációt, amely csont nélkül átmenne egy szigorú bíráló bizottság szűrőjén. Hogy egészen őszinte legyek, a legtöbb értekezést rendesen elolvasni is csak komoly nehézségek árán sikerül. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a kijelentés nem vet jó fényt rám, de hát ez a valóság. A következtetésem pedig az, hogy a jövőben nem venném magamnak a bátorságot ahhoz, hogy doktori disszertációkat bíráljak vagy akár bizottsági tagként azok elfogadásáról (vagy elvetéséről) szavazzak. Nem lenne őszinte és hiteles dolog. Kénytelen vagyok átengedni ezt az érdemet a tudósoknak. Ez volt az oka annak, hogy két ízben már visszautasítottam az erre irányuló felkérést, és a jövőben is így kívánok eljárni. Kérem azokat, akiknek ezzel gondokat okozok, próbáljanak  megbocsátani.

2 megjegyzés:

  1. Korrekt, tiszta, becsületes - ezek lehet, hogy szinonimák - állásfoglalás. Földig hajtom magamat Ön előtt.
    Mennyivel egyszerűbb és jobb lenne minden, de minden, ha életében legalább egyszer mindenki számot vetne magával. Félő az, hogy akikbe kevesebb bölcsesség szorult, nem késlekednek bírálóként fellépni és a "gátlástalanabbak" elvégzik a feladatot a "Valakinek ezt is meg kell csinálni" zászlaja alatt. Még véletlenül sem akarom rábeszélni semmire - mert valószínűleg nem is tudnám - de tekintsen úgy ezekre a felkérésekre, hogy amennyiben elvállalja őket - mindenféle nehézségek mellett is - kevesebb rosszat "okoz", mintha olyan tudós tenné, aki kevesebb önmérsékletet tanúsít és a saját tudását sem helyesen méri fel. Lehet, hogy most nem abban a korban élünk, ahol a szelídek szelídek maradhatnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az elismerő szavakat. Viszont én nem akarok ezzel a nyilatkozattal senkit se bántani, főleg nem akarom kritizálni a doktori eljárások rendszerét (mivel nem tudnám megvédeni az álláspontomat). Egyszerűen csak ki akarok szállni.

      Törlés