2015. június 5., péntek

Emlék

Valami iskolai ünnepség volt, minden bizonnyal november 7. Én meg még kisgyerek. A színpadon egy rövid hajú szőke nyolcadikos lány, és az Internacionálét mondja. Pottier versét mind a kismillió strófával. Nagyon jól. A végén halkan, majd egyre erősödve megszólal az Internacionálé zenéje, a lány pedig lassan ökölbe szorítja a kézét. Ahhoz képest, hogy milyen egy béna suli volt, ez nagyon hatásosnak tűnt. Persze a csaj miatt. Megjegyeztem magamnak.

Aztán sokat láttam a Kálvin téren és a környéken, a Ráday utcában. Aztán főleg egy pasival láttam, csókolóztak, vagy nézték egymást könnyes szemmel egy dráma után vagy előtt. Vagy közben. Egy introvertált, intellektuális lázadónak képzeltem a lányt, akit egyáltalán nem ismertem. Olyannak, aki nem fogadja el a világ igazságtalanságait. De a karakter, akit megformáltam magamnak, sokáig meghatározta a nőideálom.

Valahogy magától értetődőnek tartottam, hogy színésznő lesz. Talán láttam bemenni a Rádióba a Bródy Sándor utcában? Nem tudom, honnan vettem. De tény, hogy amikor megláttam a tévében egy filmszerepben, egyáltalán nem csodálkoztam. Nem tudom, mi volt a film, homályosan emeletes ágyakra emlékszem, valami közösségben volt, illett a szerep az általam kitalált karakterhez.
Most ugye kéne jönni a poénnak, hogy ki volt ő. Sajnos fogalmam sincs. Csak egy gyerekkori emlék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése