2013. július 12., péntek

A miskolci Városháza előtti tüntetésen elmondott beszédem, 2013. július 12.

Kedves Barátaim!

Nem voltam itt, amikor megalakultak a Miskolci Egyetem új karai, és az egyetem valóban egyetemessé, a tudományok egyetemévévé vált. Nem is vagyok miskolci. Voltaképpen véletlenül keveredtem ide, egy gyüttment IC-docens vagyok 15 éve már. De azt én is tudom, hogy mit veszítene ez a város, és mit veszítene ez a nemzet, ha elveszne mindaz, amit elődeink munkáját követve az elmúlt húsz évben fölépítettünk. Márpedig ez valódi veszély, és azért állok itt, hogy felhívjam a miskolci polgárok figyelmét erre a veszélyre.

Az egyetemnek olyan mértékű forráselvonást kell kezelnie ebben az évben, amilyet egyetlen intézmény sem képes súlyos belső sérülések nélkül feldolgozni. Úgy vagyunk, mint hajótöröttek a nyílt tengeren: sorsot vetünk, hogy kit együnk meg. Csakhogy a hajótöröttek túlélési esélyei nőnek egy ilyen szörnyű döntés után, mi viszont a saját létfeltételeinket pusztítjuk el, amikor a pillanatnyi túlélés érdekében jól képzett oktatóknak mondjuk, hogy a viszontlátásra. Innen nézve majdnem mellékes kérdés, hogy a minisztérium belső szobáiban készülnek-e olyan tervek, amelyek meg akarják csonkítani az egyetemet, és szakegyetemmé akarják visszaminősíteni. Majdnem mindegy, hogy a minisztérium felelős vezetői tényleg úgy gondolják-e, hogy a bölcsész, a jogász, a gazdász nem termel GDP-t. A kivéreztetés önmagában is megoldja ezeket a problémákat, nem is kell sokat várni.

Ha én lennék Miskolc város politikai vezetője, tudnám, hogy kiszámíthatatlan következményei lehetnek annak, ha összeomlik a város egyik legnagyobb munkáltatója.

Ha én lennék Miskolc város politikai vezetője, tudnám, hogy mit jelent az, hogy diákváros. Hogy mit jelent a város kulturális arculata szempontjából az, hogy bölcsész, jogász, gazdász, zenész, egészségügyi és igen, mérnökhallgatók tömegei élnek, művelődnek és szórakoznak e falak között.

Ha én lennék Miskolc város politikai vezetője, tisztában lennék azzal, mit jelent a lokális identitás szempontjából az, hogy történészek és irodalmárok kutatják a város múltját. Hogy hogyan segíti a szociális problémák feltárását és megoldását az, hogy a városban elismert társadalomtudományi és jogtudományi központ működik. Hogy mit jelent a város kulturális élete számára az egyetem zeneművészeti intézete. Hogy mit jelent a város közoktatása számára az, hogy az egyetem pedagógiai központ is.

Ha én lennék Miskolc város politikai vezetője, mindezeken túl azt is tudnám, hogy ha így megy tovább, akkor a város majdan megírandó történetében külön fejezet fog foglalkozni a 2013-as évvel ezzel a címmel: A hanyatlás kezdete. És nem lennének kétségeim afelől, hogy ez a fejezet meg fogja nevezni azokat, akik abban az időben Miskolc város politikai vezetői voltak.

Kedves Barátaim! De vannak itt még súlyosabb összefüggések.

Ha én lennék a miniszterelnök, mindenekelőtt megpróbálnék nemzeti méretekben gondolkodni. Látnám, hogyan válik az északkeleti térség Magyarország Afrikájává. A nyomor, az elesettség, a kiszolgáltatottság, az elkeseredés és az egymás ellen feszülő fékezhetetlen indulatok régiójává. És tudnám, hogy a nemzet nem mondhat le büntetlenül több százezer, ha nem millió nyomorultról, mert ezzel kiszámíthatatlan és ellenőrizhetetlen konfliktusok magját veti el.

Ha én lennék a miniszterelnök, tudnám, mit jelent ebben az összefüggésben az, hogy egyetemes egyetem van Borsodban. Tudnám, hogy a nyomorból az emberhez méltó élet felé az oktatáson át vezet az út, és a Miskolci Egyetem perspektíva, továbbtanulási lehetőség a régió tehetséges fiataljai számára.

Ha én lennék a miniszterelnök, tudnám, hogy a közoktatás kulcsfigurája a pedagógus, és hogy a helyi tanárképzés mással nem pótolható erőforrás, ha azt akarjuk, hogy az iskolák a mainál jobban a helyzet magaslatán álljanak.

Ha én lennék a miniszterelnök, tisztán látnám, hogy a Miskolci Egyetem kivéreztetése az északkelet-magyarországi régió halálos ítélete lenne, és visszariadnék ennek beláthatatlan következményeitől.

Kedves Barátaim!

Mi, akik itt összegyűltünk, pedagógusok, szülők, diákok és volt diákok, miskolci demokraták, mindezzel tisztában vagyunk. Most egyet tehetünk, de azt tegyük is meg. Gondolatban fogjuk meg egymás kezét, és fogadjuk meg, hogy nem mondunk le az egyetemről, nem mondunk le a Földesről, nem mondunk le az iskolákról. Fogadjuk meg, hogy nem mondunk le a jövőről.

http://www.facebook.com/notes/imre-knausz/a-miskolci-v%C3%A1rosh%C3%A1za-el%C5%91tti-t%C3%BCntet%C3%A9sen-elmondott-besz%C3%A9dem-2013-j%C3%BAlius-12/10151526047532689

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése