Kiskáté a szörnyállam elleni tüntetés után

Mi a baj?

Az állam csődöt mondott: nem képes megvédeni polgárait a szörnyektől.

Miért?

Mert az állam a szörnyek és nem a nép kezében van (szörnyállam).

Kik azok a szörnyek?

Nemcsak a pedofilok, hanem mindazok az erők, amelyek tárgyakká fokozzák le az embereket.

Kik az áldozatok?

Elsősorban azok, akik eleve kiszolgáltatottak. Mindenekelőtt a gyerekek.

Mi fenyegeti a gyerekeket?

A tudatlanság szörnye, amelyet a széthulló iskola naponta újratermel, és az abúzus szörnye, amely különösen – de távolról sem kizárólag – az állami gondozottakat fenyegeti.

Csak a gyerekek az áldozatok?

Távolról sem. Ugyanilyen kiszolgáltatottak a szegények, a betegek, az öregek. Az utóbbi kettőt úgy is fogalmazhatjuk: mi mindannyian.

Akkor miért a gyerekek sorsa veri ki a biztosítékot?

Mert ők a jövő, a nemzet jövője. A tudatlanság és az abúzus során szerzett tapasztalatok közös vonása, hogy az egész felnőtt életet meghatározza: lefokozza. Life long kiszolgáltatottság.

Mit kíván a magyar nemzet?

Olyan (erős) államot, amely nem a szörnyeket védi, hanem velük szemben az embereket. Reményt.

Kant

Újraolvastam Tengelyi László 1988-as Kant-monográfiáját. Tengelyi zseni volt, ehhez nem fér kétség. Az egyetemen több kurzusra is jártam hozzá, lenyűgöző volt nemcsak a tudása, hanem a kedves segítőkészsége és ismeretterjesztő képessége is. A Kant-könyv egyszerre ismeretterjesztő munka, segítség azoknak, akik most ismerkednek a filozófussal, és Kant rendszerének, a rendszerrel való viaskodásának szuverén rekonstrukciója. Nem tisztem eldönteni, de minden bizonnyal önálló tudományos teljesítménynek tekinthető. Nagyon sajnálom amúgy, hogy a Kossuth Kiadó tervezett sorozatának Schelling- és Hegel-kötete végül nem készült el, mert a tervbe vett szerző, Fehér M. István benyomásom szerint hasonló kettős képességgel rendelkezett. De már ő se írhatja meg ezeket a könyveket.

Gondoljátok meg, proletárok I.

Befejeztem Tverdota György monumentális József Attila-monográfiájának első kötetét. A könyv csaknem 900 oldala a költő fejlődését 21 éves koráig követi nyomon. Erős volt bennem a kétely, hogy van-e ennek értelme, hiszen JA korai költészete egy elég terjedelmes, de nem nagyon lebilincselő korpusz. Ahogy TGY A kozmosz énekéről írja: próbára teszi az olvasó türelmét (vagy valami ilyesmi, most nem keresem ki). De nagyon nem bántam meg, hogy kitartottam. TGY nagyon gazdagon dokumentálva mutatja be, hogy bontakozott ki a tanulóévek során a zseni. Kitűnő minőségérzékkel különbözteti meg a 4-5 remekművet (következetesen ezt a szót használja) a sok átlagos verstől vagy éppen a "művészileg kevésbé sikeres" daraboktól. Lenyűgöző JA tudatossága: az első pillanattól kezdve profi költő volt, vagyis hivatásának tekintette a költészetet, ami azt is jelentette, hogy tudatosan tanult, csatlakozott irányzatokhoz, kereste a pártfogókat – nemcsak anyagi, hanem szellemi értelemben is. Várom a második kötetet, amely le is zárja a vállalkozást. (Fura megoldás, hogy az első kötetben sem irodalomjegyzék, sem tárgy- és névmutató nincs, ezért is nagyon kéne már a második.)

Megelőzzük a Nyugatot

Lehetséges-e, hogy Kelet-Európa mutatja a jövőt? Igen, ha világméretekben a hanyatlás korszakát éljük. Ezen az úton előrébb járunk, mint a fejlett Nyugat.

Momentum

Elmentem a Momentum oktatáspolitikai konferenciájára, majdnem senki ismerős nem volt, csak ültem mint magányos érdeklődő. Wilhelm Móni jött oda hozzám, ezért nem voltam teljesen egyedül. De a lényeg, hogy nagyon fékezett lelkesedéssel mentem el, és aztán néha a könnyeimmel küszködtem, annyira jó beszédeket (igen, beszédeket, mert inkább volt politikai rendezvény, mint szakmai konferencia) hallottam. Először is én még nem hallottam Donáth Annát beszélni, nem is különösebben érdekelt a Momentum, de most nagyon tetszett: az is, ahogy beszélt, és az is, amit mondott. Azt mondta, annyi a baj az országban, hogy sokak szerint nem is lehet priorizálni, de szerinte lehet: az oktatás a legnagyobb probléma, és ők oktatás-központú politikát akarnak csinálni. Pont ezt írtam én is, mintha lesett volna. Pilz Olivér legerősebb mondata kétségkívül az volt, amit a Telex is kiemelt, hogy ebbe a helyzetbe belehalnak a kollégák. De tök igaza van. Pankotai Lili újra bebizonyította, hogy nemcsak egy véletlen incidens terméke, hanem kurva okos, nagyon jól látja a dolgokat. Ki merte mondani egy politikai rendezvényen, hogy a tanárok nagyon jelentős részét nem volna szabad gyerekek közelébe engedni. Fontos volt még Boros Tamás az Egyensúly Intézetből, ez szintén egy nagyon okos ember, ráadásul azt találta mondani, hogy a szerkezetváltó gimnáziumok nagyon károsak, ezt is kevesen merik kimondani. A kevesek közé tartozik Dukán András Ferenc, a Momentum oktatáspolitikusa / tanár, aki teljesen egyetértett ezzel. Ellentétben Horn Györggyel, aki kvázi megsértődött, és kevéssé összefogott előadásában többször visszatáért arra, hogy ezt a gondolatot megtapsolta a közönség. Őszintén szólva nem értettem, miről beszél Gyuri, aki egyébként nagy ember, és nagyon szeretem. Ez már az utolsó panelben volt, aminek nem vártam meg a végét. Bódis Krisztát még meg akartam hallgatni, őt már sokszor hallottam erről (Van Helyed Rendszer), hozta a szokásos színvonalat. Összességében nagyon pozitív csalódás volt a rendezvény, csak nehogy még momentumos legyek a végén!

A bérgonoszok

Nagyon nehéz fölfogni, hogy lehet valaki fideszes országgyűlési képviselő. Azért kap pénzt, hogy semmit ne csináljon, csak megszavazzon minden nemzetellenes aljasságot. Szarért-húgyért adják el a becsületüket. Ennél aligha van lejjebb.

Figyelmeztetés

Mielőtt megsértődnél, mert nem emlékeztek meg rólad, mindig figyelmeztesd magad: nem vagy te annyira jó. Ha tettél valamit, az biztosan jóval kevesebb, mint amit tehettél volna, ha jobb ember vagy. Ki vagy te, hogy figyelmet követelj magadnak? Térdelj le, és adj hálát az Úrnak, hogy egyáltalán tehettél valamit.